Világgazdaság blog
BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

Szabados Viktor

Szücs Tamás: az Európai Közösségi Tér ötletgazdájaként a budapesti megvalósítás a célom

2010. 03. 12.


nézzd meg angol nyelvű videómat és kommenteld:

you and me!

2:51

—————————————————————————————–

Az év eleje óta új vezetője van az Európai Bizottság magyarországi képviseletének Szücs Tamás személyében. A magyar EU csatlakozás kezdete óta szervesen részt vett az európai integrációs folyamatokban és 1995 óta Brüsszelben dolgozott. Szücs úrral először utolsó brüsszeli munkanapján, a Bizottság Berlaymont főépületében, majd a budapesti képviseletén beszélgettünk.

Brüsszelben 1995-től az Állandó Képviselet diplomatája, 2004-től Balázs Péter aztán Kovács László biztosok kabinettfőnöke volt, 2006 óta pedig az Európai Bizottság kommunikációs főigazgatóságának stratégiai igazgatója. Hogy került az európai integrációs folyamatok közelébe?

Egyik poszt-graduális diplomámat 1992-ben szereztem Oxfordban, Angliában, ahol a képzés során európai integrációs témákkal is intenzíven foglalkoztam. Hazatérésem körül állt fel a Külügyminisztériumban az első önálló EU-s főosztály, ahol ekkor még csak mintegy 10 fő dolgozott összesen. Az egyik első feladatom itt a magyar EU csatlakozási kérelem angolra fordítása volt. Tulajdonképpen innen indult a pályafutásom. Mivel az európai integrációnak elég komoly elméleti háttere van, ami összefügg egyetemi tanulmányaimmal, hiszen jogot, filozófiát és esztétikát tanultam az ELTE-n, így itt éreztem magam leginkább otthon a külügyi részen belül. Három évet töltöttem itt, s ebben az időszakban kezdtem EU témában publikálni, mely idővel több könyvhöz is vezetett. Közben 1994-ben pár hónapos gyakorlaton vettem részt a Bizottság kommunikációs és kulturális főigazgatóságán, az Eurobarometer szekcióban. Egyébként érdekes módon így akkor éppen ahhoz a részleghez kerültem, amely 2006 óta egyike lett az igazgatóságomhoz tartozó osztályoknak. A Külügyminisztériumban egy másik ehhez a területhez kapcsolódó feladatom a magyarországi EU kommunikációs kampány első, korai fázisának megtervezése volt 1993-94-ben.

Olvasson még »



Szabados Viktor

Törökméz, avagy a török EU tagság csak édes álom?

2010. 02. 27.

Egy 70 milliós muzulmán ország, majd 800.000 négyzetkilométernyi területen már 1964 óta az EU, akkori nevén az Európai Gazdasági Közösség társult országa. Nem volt ez túl elhamarkodott lépés? Kinek van nagyobb szüksége a másikra? Keleti irányban terjeszkedve Törökország már túl nagy falat az Uniónak? Vagy az integráció igazi akadálya a világnézeti és berendezkedésbeli különbségek illetve az egységes Uniós politikai akarat hiánya? Jogosan merülnek fel ezek a kérdések, ha az EU és Törökország több évtizedes viszonyrendszerét tanulmányozzuk.

Horvátországgal és Törökországgal az EU 2005-ben együtt nyitotta meg a csatlakozási tárgyalásokat. Horvátország már jövőre, akár a 2011-es magyar EU elnökség alatt teljesjogú taggá válhat. Törökország viszont még messze van a tagságtól, tagjelölti státuszára is 36 évet várhatott, azután hogy 1963-ban aláírták a társulási megállapodást.

Olvasson még »



Szabados Viktor

Bauer Bence: Szervezetünk már 1964-ben egy egységes Európáért kampányolt, amikor éppen csak felhúzták a berlini falat

2010. 02. 4.

Hogy jutott egy magyar fiatal egy európai ifjúsági szervezet élére? Ő hogy ítéli meg Magyarország első 5 éves EU-s szereplését? Mit gondol a szlovák-magyar, román-magyar viszonyról? Vajon a lengyelek jobban tudják magukat EU-s szinten érvényesíteni? Az itthoni választásokban milyen szerepet vállal?

Az Európai Néppárt - EPP nemzetközi ifjúsági szervezete az Európai Demokratikus Hallgatók  (European Democrat Students) szervezete, azaz az EDS tavaly nyár óta magyar elnökkel készül a szervezet 50. évfordulójára. Bauer Bencével, aki egyben a Fidesz Ifjúsági Tagozat külügyi kabinetjének vezetője, Budapesten beszélgettünk.

Mivel foglalkozik az Európai Demokratikus Hallgatók szervezete, az EDS pontosan? Hány tagszervezettel és milyen célokkal működik ez a brüsszeli központú  ernyőszervezet?
A European Democratic Students, röviden EDS nem csak egy hallgatói szervezet, hanem ifjúsági szervezet is, az Európai Néppárt ifjúsági szervezete. 1961-ben alakultunk, így 2011-ben már 50. éves jubileumunkat fogjuk ünnepelni. Az EDS egyébként már 1964-ben egy egységes Európáért kampányolt, amikor éppen csak felhúzták a berlini falat. Minden országban általában egy,  a felsőoktatásban vagy ifjúságpolitikában aktív tagszervezetünk van. A közgyűlésünkben minden szervezetnek egy szavazata van, függetlenül annak méretétől vagy tevékenységétől. Egy moldávnak ugyanannyi szavazata van, mint egy németnek, egy franciának sem jut több, mint egy litvánnak. A mi határaink nem egyeznek az Európai Unióéval, számos kelet-európai ország, Grúzia, Fehéroroszország, Moldova, Ukrajna szintén egyenrangú tagja szervezetünknek.

Olvasson még »



Szabados Viktor

György Gábor: Annak örülnék, ha Magyarország nettó befizető lenne

2010. 01. 14.

Brüsszel Magyarországon, Magyarország Brüsszelben? Milyen szereppel is rendelkezik az Európai Bizottság magyarországi képviselete? Hogy látja mindezt György Gábor, Magyarország első 5 EU-s éve után, amit ő az Európai Bizottság képviseletének élén töltött? Mire jó az Eurobarométer és jó-e az a kérdés, hogy ki mennyire elégedett az uniós intézményekkel? Ilyen és ehhez hasonló témákról beszélgettünk.

György Gáborral, a Sláger Rádió egykori, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének első vezetőjével a 2009 december végével lejárt megbízatásának végén beszélgettünk a budapesti, Deák Ferenc utcai székházukban.

Öt évvel ezelőtt az amerikai tulajdonosú rádió után az Európai Bizottság magyarországi képviseletének lett a vezetője. Milyen érzés volt a versenyszférából, az európai közszférába váltani?
Ha belegondolunk, végül is ezek a szférák ugyanannak az egynek a különböző részei. Úgy gondolom, hogy ezek nagyon jól meg tudják egymást termékenyíteni. A magánszférában dolgozó szakemberek tapasztalataikat és világlátásukat a közszférában jól tudják hasznosítani. Így esetemben minden apró tapasztalat, amit a versenyszférában szereztem megkönnyítette, segítette a munkámat a közszférában. Relatív értékben biztos vagyok benne, hogy jobb képviseleti vezető lehettem ennek köszönhetően.

Olvasson még »



Szabados Viktor

Andor László figyelmébe - avagy milyen kérdésekre számíthat a magyar biztosjelölt Brüsszelben

2010. 01. 7.

Pervenche Berés asszonnyal, az Európai Parlament Foglalkoztatási és Szociális Bizottságának elnökével, aki egyébként francia nemzetiségű szocialista képviselő, Brüsszelben beszélgettünk a jövő héten induló biztosmeghallgatások kapcsán. 2010. január 13-án délután Andor László van soron.

Az Európai Parlament jövő héten hallgatja meg a Barroso II. bizottság jelölt tagjait. Ezek körül 14 már a korábbi Európai Bizottságnak is tagja volt. Az Ön szakbizottsága az új magyar jelölt, Andor László területének a parlamenti megfelelője. Milyen kérdésekre számíthat Öntől a magyar jelölt?

Olvasson még »